A tudományos igényű kutatások kötelező módon meghazudtolhatók, vagy ahogy a hivatalos megfogalmazás mondja: hamisíthatók. Ez az angolul falsifiability-nek nevezett tulajdonság (Karl Popper) azt jelenti, hogy van egy olyan kritériumunk, ami ha igaznak (vagy a megfogalmazástól függően hamisnak)…

Gyakran felmerül az elvárás, hogy még akkor is, ha mi magunk nem hiszünk valamilyen természetfeletti lényben, mutassunk tiszteletet azok iránt, akik hisznek benne. Helyezzük ezt egy kissé más kontextusba: A szomszédom minden vasárnap délelőtt a családjával együtt kivonul a kertjébe és ott közösen…

A vallásos emberek részéről egy szinte automatikus kvázi-érvként szokott felmerülni, hogy „de hát Einstein is vallásos volt”. A szándék nyilvánvaló: ha egy nagyon ismert és az emberek által nagyon tisztelt embert a saját táborba tudunk vinni, akkor az a saját tábort erősíteni fogja. És hivatkoznak…

Alapfelvetés: a vallás gúzsba köti a gondolkodást. A vallásos tudósok, művészek nem a vallás segítségével vagy közömbössége mellett tudtak nagyot alkotni, hanem sokkal inkább a vallás ellenében. Sokan kegyetlen árat is fizettek érte. Giordano Bruno, Galilei. Sőt, nem is kell olyan messze…